Zene a telefonunkon a koncert közben?

Pontosan. Ez az új alkalmazás a hangjegyeket egyenesen az okostelefonjára küldi, miközben hallgatja a zenekart a hangversenyen. Az „Octava” nevű alkalmazás fejlesztői szerint az elsődleges cél, hogy a közönség „zenei utazásában” szakszerű segítséget kapjon, a célkorosztály pedig kifejezetten a fiatalok, illetve a komolyzene világába újonnan belecsöppentek. „Így szeretnénk korszerűvé, érdekessé,

Tovább olvasom

Mayfair Művészeti Hétvége

Ingyenes beszélgetések és más programok sorozatát kínálja a Mayfair Művészeti Hétvégee, ami London e páratlan negyedének bámulatos kulturális örökségét ünnepli és idén először a Királyi Művészeti Akadémia közreműködésével kerül megrendezésre, így ez adja majd az esemény fő színhelyét is. Több mint 60 galéria és aukciósház szerepel a kiállítók közt, úgy,

Tovább olvasom

Árverésre bocsájtják Andy Warhol első önarcképét

1963—ban Andy Warhol besétált egy fotósbódéba és a kamerába „mosolygott”, mindezt napszemüvegben és hanyagul félrecsapott nyakkendőben. A sorozat egyik képéből később egy türkiz, selyemfelületű vászonnyomatot alkotott, amúgy Andy Warholosan és így ez lett első önarcképei egyike. A mű az 1980—as évektől egy magángyűjteményt gazdagított, de most ez megváltozhat, mivel a

Tovább olvasom

Hihetetlen felfedezés és régészeti leletek a római metró építésekor

Elszenesedett romok maradványaira leltek Róma új metróhálózatának építési munkálatai során. Az épületmaradványok a korai 3. századra datálhatók, illetve egy 1800 éves kutyacsontvázat is találtak, aminek vesztét ugyanaz a tűzvész okozhatta, ami az épületét is. A kulturális minisztérium nyilatkozata szerint a leletek „Pompeihez rendkívül hasonlatosnak tűnnek”, így már meg is kezdődött

Tovább olvasom

Rekord nézőszámmal zár a Katona

Összesen 128 ezer néző látta a Katona József Színház 778 előadását ebben az évadban, ami minden eddigi látogatószámot felülmúl. Az előadások átlagosan 106,5% -os nézettséggel mentek.   A színház évadzáró ülésén a társulat belső művészeti elismeréseit is kiosztották. A színművész kollégák szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó

Tovább olvasom

Hegedűgála az Operában

Az 50. állomásához érkezik a Hegedűvel a világ körül címmel három évvel ezelőtt útjára indított hangversenysorozat, melynek keretében Mága Zoltán világszerte a magyar zenei kultúrát népszerűsítette, Erdélyen át Koreán és Kínán keresztül Amerikáig. A hegedűművész 50. jubileumi koncertjének a Magyar Állami Operaház ad otthont július 15-én.   „Büszke vagyok rá,

Tovább olvasom

Az örök klasszikus „Carmen” a Római Opera előadásában

George Bizet 4 felvonásos klasszikus operája idén nyáron a Római Operatársulat programjában is szerepel, címszerepben Veronica Simeonival és Ketevan Kemoklidezal. A produkció a Terme di Caracalla színpadán lesz látható, ami egy különleges régészeti, történelmi jelentőségű helyszín, hatalmas római fürdőkkel. A nem mindennapi hely 1937 óta ad otthont szabadtéri színházi játékoknak.

Tovább olvasom

Sok kis Harry Potter Guiness-rekord varázslata Boltonban

Csaknem 700 gyerek gyűlt össze, hogy megdöntse „A legtöbb egyhelyben összegyűlt Harry Potternek öltözött emberek” világrekordját, a mágikus könyvsorozat első kötetének 20- évfordulója alkalmából. Pontosan 676 talárt és kerek szemüveget viselő gyerek volt jelen a Guiness-rekord kísérletnél pénteken, a Boltoni Általános Iskolából. A rekordítéletért felelős bírák kikötötték, hogy minden egyes

Tovább olvasom

A tánc örömünnepe volt az idei kolumbiai tangófesztivál

Idén is a profi táncosok legjava csapott össze az évente, Kolumbia második legnagyobb városában, Medellínben megrendezésre kerülő nemzetközi tangófesztiválon. A mostanra 11. évét taposó rendezvény programjában idén workshopokat, koncerteket és egész éjszakába nyúló „milongákat” (tangóhelyszíneken való autentikus tánc) is találtak a látogatók. A tangó táncművészete az 1880-as években, az Argentina

Tovább olvasom

Idén is lesz falfestő fesztivál

Negyedik alkalommal rendezik meg a Színes Város Budapest Fesztivált. Az elsősorban tűzfalak festésével foglalkozó fesztivál továbbra is a kortárs képzőművészeti szcéna izgalmas és friss művészeit, alkotásaikat hivatott bemutatni. 2017-ben a hazai alkotók felkérése mellett várhatóan Németországból​ – mint kiemelt partner -, Ausztriából, Spanyolországból, Lengyelországból​, és Nagy Britanniából érkeznek nemzetközileg elismert művészek.

Tovább olvasom